Kipróbáltuk a legegyszerűbb házi megoldást, amit annak idején szülőktől lestünk el. Ők még különböző ruhadarabokat helyeztek a külső és belső ablakszárnyak közé, mi módosítottunk az elképzelésen, s gyári vasládák bélelésére használt szivacsokkal próbálkoztunk. Kevés sikerrel.
A 90x10x5 centiméteres szivacsok nagyon szépen beilleszkednek a két ablakszárny közé, s méretüknek köszönhetően szépen egymásra rakva az egész ablak kitölthető vele. Ennek persze semmi értelme, hiszen az ablakot ablakként szeretnénk használni. Az elsődleges cél csak annyi, hogy nyílászáró alján ne húzzon befelé télen a hideg. Ennél többet nem is lehetne kihozni belőle.
Az eredmény magáért beszél: nem fűtöttük az utcát, sőt az utca hűtött minket. A leveses orral és fájó vesével töltött napok száma jelentősen emelkedett. Egyetlen észlelhető hatását az ablak alá helyezett széken ülve lehet érezni, nem csípi annyira a hideg a tarkónkat, mintha az a szivacs egyáltalán nem lenne ott. Több módon is kipróbáltuk, lazán tettünk több szivacsot, begyűrtük, ahogy szüleink a rongyokat, állítottuk és hajlítottuk.
Úgy hangzik, mintha viccelnék, de tudhatjuk, hogy sokan próbálkoznak ezzel a módszerrel. Az egyetlen eset, amikor valamelyest működhet, ha a szigetelő rongyokat vagy szivacsokat éppen arra az egyetlen apró helyre helyezzük, ahol az ablak szellőzik. Az ilyen ablak pedig ritka, régi bérházakban, panelházakban szinte nem is fordulnak elő. Bejárati ajtók aljába is szokás ruhadarabokat helyezni, a semminél egy hideg leheletnyit jobb, de sehogy sem lehet az eljárást bevált házi praktikának nevezni.